A Karl May és J.F. Cooper regényein nevelkedett generációk jól tudják mit jelent a “ tüzes víz” (firewater). A kifejezés a XIX. század első negyedében jelent meg az amerikai angolban, feltételezhetően az őslakosok által használt kifejezés tükörfordításaként, és égetett (párolt) alkoholos italt jelent – ebben a kontextusban közepes, vagy annál rosszabb minőségű whiskyt, rumot, gint stb – .
Az európai italkultúrának az amerikai őslakosok kultúrájával való kölcsönhatása következtében az őslakosok az égetett szeszt, az általa okozott legelső és legmélyebb benyomásuk, valamint a világról szerzett addigi tudásuk alapján nevezték el tüzes víznek. Pusztán azért mert úgy érezték, az ital éget mint a tűz. Később értették meg, hogy az alkoholos italoknak semmi közük nincs a tűzhöz. A vízhez is csak annyi, hogy tartalmaznak vizet, lényegük azonban egész más, mint amit a tüzes víz kifejezés leír.
Ugyanígy idegen kúltúrák kölcsönhatásának köszönhetjük a kentaurok mítoszának keletkezését, amelynek egyik legelterjedtebb elmélete szerint a kentaur egy nem lovagló kultúra és egy lovas kultúra első kölcsönhatásából származik. Pontosan, mint amilyen a Minoan Égei tengeri kultúra találkozása volt a thesszáliai lapith törzsi kultúrával, de hasonló mintázat rajzolódik ki a Hernán Cortéz és serege által képviselt európai kultúra és az azték kultúra kölcsönhatásában is aminek következtében Cortézéknek az új világban – legalábbis kezdetben – isteni minőséget tulajdonítottak.
Úgy látszik, hogy ránk emberekre általánosan jellemző az új jelenségek fent vázolt megközelítése és nem kell meglepődnünk azon, hogy az adatvilág magasabban szervezett képleteivel való szembesülésekor a humán kultúra világszerte hasonlóan reagál, vagyis az új jelenséget rögtön az azzal kapcsolatba hozható legáltalánosabb ismeretei szerint nevezi el. Így jött lérte a “Mesterséges Intelligencia” kifejezés is, amely kifejezés éppoly kevéssé képes megragadni az ezzel jelölt jelenség lényegét, mint a “tüzes víz” kifejezés a Single Malt Whisky-ét, vagy az isteni minőség Cortéz és serege lényegét.
Hogyan értrelmezi korunk a mesterséges intelligenciát?
Ezek után az sem meglepő, hogy a társadalomtudományok, köztük a jogtudomány MI-re adott első reakciói is ilyen megközelítéseken alapulnak. Az MI esetében ráadásul az antopomorf, jellemzően filozófiai alapú megközelítéseket (pl. Nick Bostrom – Superintelligence -Paths, Dangers, Strategies, 2014, vagy Richard David Precht Künstliche Intelligenz und der Sinn des Lebens, 2020) a Mesterséges Intelligenciát termékként értelmező gazdasági megfontolások méginkább erősítik – ahogy arra pl. a The New York Times 2021. Július 17. napi számában megjelent “What Ever Happened to IBM’s Watson?” című cikkéből is következtethetünk.
Az antropomorf megközelítések pedig nem feltétlenül segítik az MI lényegének megértését, ellenben gátolhatják a felhasználását. Nem csupán azért van ez így, mert az efféle megközelítések azt sugallják, hogy egy kevesek által uralt igen fejlett technológia kiszolgáltatott rabszolgáivá válhatunk, hanem azért is mert magáról az emberi intelligenciáról sincsenek kellő pontosságú ismereteink, ezért az emberi intelligenciának bármivel való kellő megalapozottságú összehasonlítása is kérdéses, nem beszélve arról hogy az “MI” értelmezése gyakran felhasználási ágazatonként is eltérő, mindezek pedig az “MI”-vel kapcsolatos félreértésekhez és csalódáshoz vezethetnek és sok esetben vezetnek is.
A mesterséges intelligencia valódi arca
Ha az MI valódi természetét akarjuk megismerni, és azt szakítva az antropomorf megközelítésekkel adattudományi oldalról közelítjük meg, világosan meg fogjuk érteni, hogy az “MI” nem más, mint hatalmas, folyamatosan bővülő, heterogén és rendezetlen adathalmazokon (Big Data) működő neurális hálók, vagyis a gépi tanulás különböző módozatainak foglalata, amelyeket az adattudomány elvei és elméletei támogatnak és foglalnak rendszerbe. Tulajdonképpen olyan elképesztően szofisztikált statisztikai megközelítésekkel van dolgunk, amelyek a megismerés új dimenzióit tárják fel előttün, és amelyek a hozzájuk alkalmazkodni képes emberi elmék számára egy új, szellemi renaissance lehetőségét hordozzák.
Az MI-hez való alkalmazkodás azonban a humán civilizáció jelenlegi bonyolultsági fokán nem csupán előny. Szükségszerűség is, hiszen a mai világunk Big Data, neurális hálók, valamint az adattudomány alkalmazása nélkül nem lenne felmérhető és megismerhető. Folyamatait pedig valószínüleg nem tudnánk megfelelően kézben tartani.
Az un. “MI” által kínált lehetőségek ugyanakkor világszerte alapjaiban érintik a fennálló jogi struktúrákat az adatvédelemtől kezdve a szellemi alkotásokon, a személyeken a bizonyítási rendszereken keresztül a tulajdonjogig, újabb és újabb megközelítéseket és új szabályozást sürgetve. A jogrendszerek pedig ennek megfelelően sokféle módon reagálnak. Ezek a reakciók pedig a jogrendszer humán kézművesein, a jogtudósokon, köztisztviselőkön, bírókon, ügyészeken, közjegyzőkön, ügyvédeken és jogtanácsosokon keresztül történnek, a szabályozásban és jogalkalmazásban végzett munkájukon keresztül, amit furcsa módon éppen akkor tudnak a legteljesebben ellátni, ha ennek során élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az “MI “ kínál számukra.
dr. Parti Tamás, Magyar Közjegyzői Kamara (MOKK) Adatkutató Alintézet vezetője, a MOKK alelnöke